pro  közlekedésNagyon szomorúak vagyunk, nem kötünk szerződést most senkivel.

 

Sajnos ahogy a versenyfeltételekben is felkészültünk erre a lehetőségre, a nyáron egy blog sem tudott olyan mennyiségben/minőségben tartalmat előállítani, ami meggyőzött volna arról minket, hogy hosszú távon lenne értelme az együttműködésnek.

Ez most egy olyan téma volt, amit nem igazán lehetett csak a gép előtt ülve, internetes kutatómunkával megoldani. Sokan fel is adták a futamot, amikor ez realizálódott.

pro  közlekedés

Habár fődíjat senki nem kap – egyik blogon sem érezzük azt, hogy nagyon értékesíteni lehetne, és ez egy alapkritérium –, azért a 3. hónapért járó 100 ezer forintot ismét kiosztjuk, és ismét elfelezzük két blogger között.

Az egyikük A Kötsögh taxis, aki az utakat járva, konkrét, sok esetben friss problémákra hívta fel a problémákat, habár a posztok néha meglehetősen kurtára sikeredtek.

A másik 50 ezer forintot a Bringázó kapja, aki szintén gyakorlati tapasztalatok alapján írta a blogját, viszonylag sűrűn és hosszan írt a közlekedés biciklis, és ahhoz kapcsolódó vetületéről.

------------------------------------

Ezzel együtt maga a Reblog Pro is véget ér. A megfelelő következtetéseket az elkövetkező időszakban levonjuk, és közben már elkezdtünk dolgozni egy új versenyformátumon, amelyben próbáljuk majd az eddigi három kör (Maraton, Sprint, Pro) pozitívumait is figyelembe venni. Egy biztos: a vloggerek minden eddiginél nagyobb teret és támogatást fognak kapni.

Ha érdekel titeket a dolog, nézzetek vissza az elkövetkező hónapokban is. Ha pedig valaki továbbra pénzt akar keresni, esetleg szerződött partnerünk lenni, nem feltétlenül kell megvárni a versenyt: keressetek olyan témát, amelyet piacképesnek éreztek, és írjatok róla egyedi és érdekes (nem máshonnan átemelt, külföldi oldalakról lefordított) bejegyzéseket. Ha figyelembe veszitek a Pro tanulságait (ezen a blogon sokszor írtunk tanácsokat), és kitartóan csináljátok, felfigyelünk rátok.